Árukapcsolás pakisztáni módra 1.

Virágot szerettünk volna küldeni az internet és egy virágfutár segítségével. Nem először csináljuk ezt, külföldről máskor is kaptam így egy-egy csokorral, mindegy, mely országban tartózkodtam éppen. Most mi szerettünk volna Karachiba küldeni, sikertelenül (igazából azért, mert nem bíztunk meg egyik internetes virágküldőben sem, meg igazán kínálatuk sem volt - virágokból).

Amit azonban megtanultunk illetve ismételten tudatosítottam magamban:

-          a piac hatalmas, nem igazán lehet olyan üzletágat találni, ahol nem ezren kínálnák a portékáikat.

-          Gyakori az árukapcsolás is: a mi esetünkben virágküldés címszó alatt zöldséget, csokoládét, plüssállatkákat stb. is lehet küldeni – sőt, igazából csak azt lehet, mert összesen három virágcsokorból lehetett volna választani 366 (?!) órás teljesítéssel, míg a banánt 22 órán belül kiszállítanák…

-          Mennyire hitelesek az egyes eladók? Ezt az oldalukon megannyi vélemény bizonyítja, különböző országokból (csak kár, hogy az az érzésünk, hogy az összes piros pontot ugyanaz a személy és ismerősei adták).

-          a leírások tipikusan pakisztániak: a nagy semmiről három oldalban írnak, míg a lényeg kimarad, beszélnek mindenről, hogy eladják az árut, csak épp a mondanivalójuk eltűnik a sorok között.

A szituáció nem új számomra. Azóta, hogy egy munkaközvetítőről jó véleményt tettem közzé a LinkedInen, folyamatosan kapom az életrajzokat (?!) Indiából és Pakisztánból. Azt feltételezik, hogy ha nekem van munkám, akkor nekik is szerzek vagy annyira nem értenek angolul, hogy rájöjjenek, nem én kínálok munkát? Folyamatos a versengés, ez a túlnépesedett országok egyik problémája, de hajtóereje is…

Tuk-tuk avagy riksa

Zsúfolt utcák, szinte állandó dugó, hangzavar, bal oldali közlekedés, dísznek tűnő jelzőlámpák - számomra káosz uralkodik az utakon. A repülőtérről megérkezve megkapom a legjobb helyet az autóban: az anyósülésről ismerkedhetek a pakisztáni közlekedéssel. Hajnali forgalom van, de néha alig bírom ki, hogy bele ne kapaszkodjak a sofőrbe, aki élvezettel veszi a kanyarokat és kerülgeti az akadályokat :)

 Az utóbbiakból nem egy van, s itt nem csak a kátyúkra gondolok, hanem a ballagó szamarakra, veszélyesen dülöngélő, hat tagú családot szállító motorokra, ötletszerűen megálló buszokra (amelyeknek még a tetején is utaznak), feldíszített teherautókra és az úton átszaladó gyalogosokra. 

A kedvenceim azonban a riksák, vagy más néven tuktukok, legyenek akár benzinnel, akár elektromosan meghajtottak. Ezek a háromkerekűek mindenhol ott vannak :)

A sofőr mellett a családfő vagy férfi ül, a nők hátul foglalnak helyet. Szerintem körülbelül ketten-hárman férnének el kényelmesen egy-egy tuk-tukban, de ettől függetlenül már mi is mentünk úgy, hogy hárman zsúfolódtunk hátra, úgyhogy ha ezt "nyugatiként" megtettük, akkor nem kellene csodálkoznom, ha a hat tagú pakisztáni család minden nemzedéke elférne benne, meg természetesen a sofőr. Előre kiszabott ára nincs ennek a különleges taxizásnak, nem is érdemes előre kifizetni, mert ha bekerülünk egy dugóba, akkor csak kiszállunk a járműből, gyalog megelőzzük a sort és beszállunk egy másik riksába :) Amit viszont nem szeretek bennük, hogy túl nyitottak: mindenki megbámul engem és a szmogtól sem véd semmi (ez különösen dugóban ülve mérgező), viszont a szellőzés adott - ha mozog a jármű :)

A képen egy turistáknak kiállított riksa/tuk-tuk látható egy dubaji étterem előtt. Hogy menet közben hogyan néznek ki, az kiérdemel még egy külön bejegyzést - nemsokára :)