Karácsony Pakisztánban (2013)

Ha nehezen lenne olvasható, itt az eredeti cikk forrása: Krisztus fénye

Neked mit jelent a pláza?

A britek is örülnek, mert a márkák többsége tőlük érkezett, és az utca embere is örül, de kicsit más okból, amiért egy magyar örülne:

"Legalább van, ahol ki tudunk kapcsolódni!"
"Sok termékről eddig csak hallottunk, most végre meg is tudjuk vásárolni."
"A pláza megnyitása elsősorban a reményt jelenti számomra, a reményt, hogy Pakisztán is modernizálódik."
Egy megjegyzés a videó alól: míg a kinti világ veszélyes, addig idebent biztonságban van az ember.

(háttérinfó: amikor Karachiban plázában jártunk - egy másikban - akkor a parkolóba behajtáskor elkérték a vezető jogsiját/személyijét, később pedig detektoros kapunk kellett áthaladunk.)

Videó a karachi Dolmen plázáról a CNN készítésében. Érdemes tudni, hogy a város Clifton negyedében laknak a gazdag rétegek, így nem véletlen vásárlóerő tekintetében a helyválasztás, s ugyanakkor ez a magyarázat arra is, hogy a megszólaltatott pakisztániak többsége kiváló angolsággal nyilatkozik - volt pénz és lehetőség az oktatásukra, talán éppen Nagy-Britanniában. A fentebb említett plázát 2011-ben nyitották a Dolmen City projekt részeként egy olyan területen, amelyen az 1970-es években Bhutto, Pakisztán miniszterelnöke hotelt és kaszinót építtetett.

Recept! Karahi csirke

Változtatás nélkül közlöm a karahi serpenyős csirke leírását Zsanettől, alias Mangotól, a nosalty.hu szakácsától:

Food Street. Lahor legismertebb sétálóutcája. Jellegzetessége, hogy egymás mellett működnek az éttermek az egész utcahosszon. Egymás mellett, egymással szemben. Minden étteremnek vannak kint asztalai az utcán, és pincérek, étlappal a kezükben próbálják becsábítani az étterembe az arra járókat. Le lehet ülni kint is és bent is. Általában kora este elevenedik meg az utca, az éttermek nagy része napközben zárva tart. Az ételeket nyílt tűzön készítik el az orrunk, illetve az étterem előtt, illetve a chapatit és naan-t is ott sütik ki a jellegzetes pakisztáni agyagkemencében a tandoorban.

A chicken karahi egy közkedvelt csirkehús étel, amelyet naan-nal vagy chapatival tálalnak.  A karahi egy fémből készült serpenyő (hasonló a wokhoz), amit tipikusan Indiában és Pakisztánban használnak. Az ételnek több változata is van, van aki tesz bele hagymát és zöld chillit, van aki kihagyja. Októberben két hetet töltöttem el Pakisztánban, és többek között Lahorban is jártam, ahol meglátogattuk a Food Streetet is. A recept sógornőmtől származik, aki szerint ez a változat hasonlít leginkább arra, amit a Food Streeten szolgálnak fel. Természetesen, mivel az nyílt tűzön készül, így sokkal pikánsabb ízű és illatú, de azért a konyhában is varázsolhatunk egy kis pakisztáni Food Street hangulatot.

Általánosan közepesre darabolt csirkéből készül, azonban van csont nélküli változat is (az éttermekben ez jelentősen drágább), én kicsontozott és felkockázott csirkecombot használtam.

Lehetőleg egy magasabb falú serpenyőben készítsük el, amit le tudunk fedni. A lényeg, hogy nagy felületen terjedjen szét az étel elkészítés közben, és mindig nagy lángon főzzük.

A fentebbi leírás eredetije és az emlegetett recept itt olvasható: http://www.nosalty.hu/recept/chicken-karahi

Mozgó műalkotás

Nem lenne csoda, ha a pakisztáni kamionsofőrök a járműveikkel "házasodnának össze", hiszen minden egyes darabnak saját szíve és lelke van, egy-egy személyiséggel rendelkező műalkotás.

Oximoronnak sem utolsó: képzelj csak el egy marcona, megkeményített arcú sofőrt, bajusszal, határozott léptekkel halad az autója felé és beszáll... egy aprólékosan kifestett, virágmotívumokat, idézeteket, vagy akár mesebeli történetet megjelenítő kamionjába, amelynek alján apró csengettyűket fúj a menetszél, felül és belül pedig népies hímzés díszíti. Az ember szívét elrabolja a látvány.

Uí: a buszokat és riksákat is ki szokták festeni.
A képek forrása.

Reggel, délben, munka közben pihenésképp, délután és este

  A fekete teát a britek tették népszerűvé Pakisztánban, olyannyira, hogy az ország ma a világ harmadik legnagyobb teaimportőre - mondja a Wikipédia. A számadatok hitelességét már csak azért is elhiszem, mivel mindig és mindenhol teával kínálnak Pakisztánban, legyen bármilyen napszak vagy esemény (na jó, annyira azért nem kínálgatják, mint az isztambuli bazárokban vagy utcákon, de azért mégis). Csakhogy ez a chai (=tea), nem éppen olyan, mint amilyenhez szokva vagyok, így gyakran vissza is kell utasítanom. Például nem szeretem tejjel inni. Vagy nem mindig esik jól az erős fekete.

  Látom magam előtt a sógoromat, hogy a vízzel teli kancsót felteszi forrni, majd a csészékbe Lipton márkájú zacskókat lógat, ezeket forrázza le egy adott szintig, majd felönti tejjel és megcukrozza. Hagyományosan persze a teafüvet forrázták le. Még hagyományosabban pedig zöld teát is fogyasztottak.

Kasmíri tea sóval (is)

  Szóval azt is olvasom, hogy míg Karacsiban a fekete tea és a karak tea  (karak chai: fűszerezett fekete tea tejjel) a legnépszerűbb, addig Punjabban a teafüvet, tejet, kardamomt és a cukrot a vízzel együtt forralják (doodh pati chai), majd paratha kenyérrel vagy teasütivel fogyasztják. Még ennél is érdekesebbnek találom a kasmíri "noon chai"-t, azt a rózsaszín teát, amit speciális levelekből sóval, fahéjjal, kardamommal, pisztáciával, mandulával és persze tejjel készítenek a szamovárban. Ezt Pakisztán más részén is hasonlóan szolgálják fel, de főként csak különleges alkalmakkor, így pl. esküvőkön.

  Ezek után ki merné azt mondani, hogy nem létezik teakultúra Pakisztánban?!

Egy természetes torlasztó

Stein Aurél 1900-ban már leírta azt, ami 1850-ben történt, majd 2010-ben megismétlődött: egy földcsuszamlás eltorlaszolta a Hunza-folyó útját, s Attabad mellett (2010-ben a falu helyén) tó keletkezett.

Az Attabad-tó látképe

"Attabad Lake, Pakistan" by Adeel Sattar. Licensed CC BY-SA 3.0 

A Gojal-tó, vagy ahogy máshol emlegetik, az Attabad-tó létrejötte az Attabad falu és környéke lakói számára katasztrofikus kimenetelű volt: a falut maga alá temette a földcsuszamlás, több tízezer környékbeli lakos otthontalanná vált, három ritka etnikai csoport léte került veszélybe. Mivel a Karakoram főút, mely Kínát és Pakisztánt köti össze, 19-22 km hosszan is víz alá került illetve megrongálódott, így az egyébként hatalmas átmenőforgalom kisebb hajókkal lett helyettesítve. Ez Pakisztán étel- és áruellátását is befolyásolta. A főutat két hete, 2015. szeptemberére hozták helyre, a kínai mérnökök 5 új alagutat is beleterveztek, melyek összesen 7 km hosszúak. 

A Karakoram főúttól (mely a Kína-Pakisztán Gazdasági Folyosó része, s Kínában folytatódik) azt remélik, hogy kulcsszerepet játszik a kínai befektetések számának növekedésében. Állítólag turisták is felkeresik Észak-Pakisztán e részét, hogy láthassák az útépítési bravúrokat (az itteni táj korábban is az ország harmadik leglátogatottabb turistaattrakciója volt). 

A főút újbóli megnyitása azonban a tó és az abból élők létét fenyegeti, az építések, földcsuszamlások és lehulló törmelékek miatt a tó már 10 év múlva teljesen eltűnhet.

A befagyott tó jegén

A tiszták országa

P-A-K-I-SZ-T-Á-N betűszó, majd országnév megalkotója Londonban találta ki az akkoriban brit gyarmatterület nevét, még azelőtt, hogy azt megalapították volna. Az elnevezés az ország tartományainak kezdőbetűiből áll össze:

P-Pundzsáb (Punjab)
A-Afghania (az afgánok által lakott észak-nyugati provincia)
K-Kasmír (Kashmir)
I
S-Szind (Sindh)
TÁN-Beludzsisztán  (Baluchistan)

Az I eredetéről többféleképpen írnak, valószínűleg a kiejtést megkönnyebbítendő került bele, Afganisztán i-jéhez hasonlóan. Mások az iszlám vagy az Indus, Iszlámábád, esetleg még Irán kezdőbetűjét látják benne.  Ugyanakkor az ország neve nem csak akroníma, hanem összetett szóként is megállja a helyét:

PAK-tiszta (értsd: bűntelen)
SZTÁN-indoeurópai nyelveken, így hindiül és perzsául is "ország"-ot jelent, jobban mondva valakiknek az országát

Choudhary Rahmat Ali Cambridgeben volt diák 1933-ban, amikor megírta Most vagy Soha című pamfletjét, ebben szerepelt a Pakisztán betűszó. 1947-ben adományoztak a britek függetlenséget az új államnak, melyet ekkortól jegyeznek Pakisztánként a térképeken. A névadó viszont már 1948-ban ki lett utasítva az országból és végül Cambridgeben halt meg.

Portrék I.

A Humans of NewYork szerzője idén nyáron Pakisztánba látogatott, és úgy mutatta be az ország lakosait, hogy fél Amerikának kedve kerekedett ellátogatni oda. A sok-sok portré között találunk örömmel pózoló gyerekekről, falusi gazdát kecskével, fiatal nőket, akik függetlenségre és megértésre vágynak, szétesett családokat, drogfüggőt, és még sok mást. Két képet emelek itt ki, szinte véletlenszerűen:

Az oktatás megváltoztatta az egész családunk életét. Az oktatás előtt csak azt tudtuk, hogy dolgozni kell. Nyugodt otthonunk volt. A nagyapám fizikai munkás volt, de fizetett azért, hogy az édesapámat megtaníttassa olvasni. Azt mondta neki, ha mást nem is, legalább olvasni tudnia kell és a nevét leírnia. Engem már az édesapám tanított meg az olvasásra. Helyi újságokkal kezdtem. Megtudtam, hogy a falunk egy ország része. Ezután rátértem a könyvekre. Ekkor megtudtam, hogy egy egész világ van a hegyeink mögött. Olvastam az emberi jogokról. Most politikatudományt tanulok a helyi egyetemen. Tanár szeretnék lenni. (Hunza völgy)

Olyan kapcsolatot hagytam ott, amelyben bántalmaztak és most nem tudom hová menjek. Hepatitis C-m van, ezért senki sem akar befogadni. Nem tudom meddig fogok még élni. Örökbe akartam őt adni azért, hogy jó élete legyen. Egy miniszter felesége említett egy helyet, ahol otthagyhatom őt. Amikor azonban odaértem, nem tudtam erre rávenni magam. (Lahore)

Kapuzárási ceremónia (Wagah)

Indiából és Pakisztánba 1999-ig csak egy szárazföldi határon keresztül lehetett átmenni, az Amritsar és Lahore közötti úton. Ott alakult ki ez a parádénak is beillő  kapuzárási ceremónia, ahol mind a két ország fegyveres erői látványos és táncszerű harcászati mozdulatokkal igyekeznek megfélemlíteni az ellenséget, azaz a túloldaliakat. A szertartást zászlólevonás zárja, melyet még egy gyors kézfogás követ, majd becsapódnak a kapuk és aznap már nem lehet átjutni az egyik országból a másikba. 1959 óta naponta bemutatják a wagah ceremóniát!

feketében a pakisztániak és khakiben az indiaiak

A zászlókat levonják és elviszik

A ceremóniát kézfogás zárja

A káoszból a lényeget

(…) Pakisztánban gyakran folytatok efféle beszélgetéseket. Ami a szívükön, az a szájukon, minden kérdésre választ adnak, félelem nélkül képviselik véleményüket, kedvesek és végtelenül segítőkészek, és tényleg mindent megtennének, hogy kielégítsék a kíváncsiságomat. Te jó éj, ezek ám a barátságos emberek, gondolom ilyenkor beszélgetőtársaimat hallgatva. Olyan nyíltak. Ilyesmivel ritkán találkozik az ember a Közel-Keleten.

Csakhogy a végén általában kiderül, hogy ez egész történet egy összefüggéstelen massza, melyben lehetetlen kiigazodni, én pedig már azt sem tudom, mire voltam kíváncsi, vagy mit akartam megtudni eredetileg. Talán a hollandok és a pakisztániak közti kommunikációs zavarról van szó? Nosza, tovább kérdezősködöm, újra és újra visszatérek a kiindulópontra. De ez sem segít, csak egyre jobban belegabalyodom az ezernyi „tény” szőtte, kusza hálóba. (…)

egy holland diplomatafeleség könyvéből

A gyarmatosított Karachi fénye

Pakisztán a britek gyarmatbirodalma volt egykor. Az akkoriban épült templomok, vásárcsarnokok még ma is láthatók, időnként felvillantják régi fényüket, mint ahogyan ezt nemrég tették ennek a fotográfusnak. A helyszín Karachi, a forrás: http://www.dawn.com/news/1193736/a-photographers-karachi

Valima - muszlim esküvői fogadás a vőlegény kontójára

pakisztáni celebek valimáján

Meghívót hozott ma a posta egy pakisztáni származású, Dubajban és Londonban élő pár valimájára. 

A házasok EGYÜTT vonulnak be

  Ha a magyar esküvők ceremóniájában keressük a megfelelőjét, akkor a vacsora (és kissé a lagzi) részt nevezhetjük ennek, amikor a közösség előtt már férjként és feleségként jelenik meg a pár. A muszlim házasodóknak van valimájuk, de jártam már római katolikus vallású pakisztáni esküvői fogadáson is - nos, ahhoz talán jobban hasonlítható a walima hagyománya, mint a magyarhoz. Miért is? Teljesen szubjektív véleményem szerint a látványi elemek és a vendégek viselkedési habitusa miatt :)

2015-ös trend

  Nézzük csak sorrendben: a nikkah után általában a menyasszony oldala szervezi a fogadást - ezeket hívják általában esküvőnek, lehet szűk és zárt körű vagy sok vendég részvételével is megtartani. Az esküvő utolsó napjára a valimát a vőlegény oldala szervezi, azt ünneplik, hogy a két családból egy lett, ez a pár első megjelenése házaspárként a nagyközönség előtt. Ha kevésbé fennkölt akarok lenni, akkor inkább az evésről szól, a programja pedig tetszés szerint alakítható. Általában az ifjú pár együtt vonul be a (hotel)terembe (s az új asszony ilyenkor már nem visel pirosat, mint az "esküvőn", viszont kapott sok ékszert a vőlegény családjától és azt hordja), felmennek egy színpadra, az új férj családtagjai vagy barátok beszédet mondanak, van tortavágás és a pár elvegyül a vendégek között (ezt azért hangsúlyozom ki, mert máskor végig a pódiumon kell ülniük és fotózkodni órákon keresztül stb.). Ma már sok helyen egymás után tartják a nikaht és a valimát.

Pakisztániak Magyarországon I.

Az ENSZ oldaláról, módosítás nélkül:

Zeeshan, 19 éves: „Úgy gondolok már Magyarországra, mint a saját országomra, és szeretem, amikor a válogatott mezét viselem. Amikor játszunk, ezért az országért akarok jól játszani.”

„Szeretem az iskolámat és a krikett csapatot. Nincs itt problémám semmivel. Az egyetlen problémám, hogy hiányzik a családom, néha annyira, hogy az már fáj. Hiányoznak a szüleim, a kishúgom és a kisöcsém.”

„Amikor a válogatottal Máltára repültünk, akkor ültem először repülőgépen. A felszállásnál mondtam is a többieknek, semmi szín alatt nem lépek még egyszer egy gép fedélzetére, inkább futva jövök vissza Magyarországra. Aztán az úton sokat nevettünk, és el is feledkeztem arról, hogy félek.”

„Magyarországon akarok élni. A barátaim, akik Belgiumba, Ausztriába és más európai országokba kerültek, folyton hívnak, hogy csatlakozzak hozzájuk, de ahogyan az elmúlt négy évben nem mentem, a jövőben sem fogok.”

Pakisztán és India 1.

A repülőtéren megkérdeztem egy pakisztánit, hogy az épp előttünk elhaladó utasok honnan jöttek.
- Indiából.
- Ezt honnan tudod?
- A pakisztániak lépteiben méltóság (kecsesség?) van, ezekében pedig... (s lemondóan legyintett)

Rövid magyarázat: a Birodalom felosztása óta az indiaiak és a pakisztániak ellenségnek tekintik egymást, s ez pl. nem csak a kasmíri harctéren mutatkozik meg, hanem a mindennapi életben is. Nem hagynak ki egy alkalmat sem, ha a másik népet becsmérelhetik, pedig voltaképpen egy és ugyanaz a biológiai eredetük és a nyelvük is, stb.

Pakisztáni angolul

https://www.facebook.com/belafashions.co.uk/videos/859057667458650/

(sajnos nem találtam az eredeti forrást, így be kell másolni a címet a keresőbe, ha egy pakisztáni "diák" angol nyelvvel való kalandjai érdekelnek három percben - angolul tudóknak vicces)

Szülésznők (anyák-napja alkalmából)

Pakisztánban május 2. vasárnapján ünneplik az anyák-napját. Ez alkalomból a népszerű facebook csoport, a Humans of Karachi (a város lakói életének egy kis epizódját írják le a mesélő fotója alatt) a városban tanuló szülésznő-jelöltek motivációjáról és hivatástörténetéről ír.

"A szülőszobára voltam beosztva, amikor az őr óbégatva megjelent. Nem mondtam semmit, hanem felkaptam néhány lepedőt és kirohantam. Másik két lánnyal együtt beugrottunk a kis rohammentőbe, éppen időben, mert ott volt egy nő, aki azt kiabálta, hogy szedjenek engem innen ki! A szemünk előtt egy előrehaladott szülés zajlott, már a baba fejét is láttuk! Nem volt rajtam kesztyű vagy bármi más, csak a fehér egyenruhám amint odaértem a nőhöz, és hirtelen a baba feje a kezemben volt, majd pillanatokkal később az egész teste is.
Képzeld el, ez volt a legelső szülés a tanulmányaim alatt.
A másodikra néhány nappal később került sor, ez egy riksában volt. Igen, egy riksában. Volt nálam néhány lepedő és futottam megnézni, hogy mi történik. Ezúttal csak én voltam ott egy nénivel, mivel nem tudtuk, hogy ez vár ránk.
- Hol történt életed harmadik bábáskodása?!
A szülőszobán. Nagyon unalmas volt."  

"2010 januárjában kilencedikes voltam, amikor földomlás miatt árvíz keletkezett és elmosott öt falut a közelünkben. Hirtelen az oktatás, az egészségügy, közlekedés egyszerűen megszűnt. Ennek már öt éve, az oktatás mégis nehézkes, a közlekedés pedig hajón történik, mely sok egészségügyi problémát okoz különösen a súlyosan betegeknél vagy a várandós nőknek, akiknek időnként szükségük van sürgősségi ellátásra. Képzelje el, 5-6 órába telik, míg pánikhangulatban, egy hajón bárhová eljutni. Egy várandós anya akár meg is halhat ennyi idő alatt, ha komplikációk lépnek fel.

Ez a helyzet motivált abban, hogy szülészetre jelentkezzek Karacsiba. A faluban van egy épület, amelyet rendelőnek építettek, de elhagyatva áll, mivel nincsenek orvosok, csak némi berendezés. Amióta el vannak torlaszolva az utak, a betegellátó orvosok nem jönnek oda. Amint befejezem a képzést, megnyitom a praxisomat abban az épületben. Mindent magam fogok végezni." 

Rózsaszín riksa

Dubajban járunk. A sok piros, kék, zöld, sárga és narancssárga színű taxifedél között időnként megjelenik egy-egy rózsaszín is, mely nem csak a színében tűnik ki, hanem a sofőrje is szokatlan, ugyanis nő, mégpedig kendővel takarja a haját! Az utasok általában hölgyek és gyerekek, ritkábban családapák nagyszámú nőrokonnal. Furcsa ez a taxi ebben a modern városban, pedig a metrón is van külön kocsi a nőknek, de mégis ez egy pozitív (?) megkülönböztetés. 

Pakisztánban járunk. A nők elleni bűntettek mindennaposak, tömegközlekedési eszközön, mint buszon eddig nem is láttam őket, inkább riksáznak ha kell (kitéve ott is a sofőröknek és az utak többi szereplőinek), a legtöbbször viszont a férjük mögött ülnek a motoron a nagyszámú gyereksereggel. Én ültem már taxiban és riksában is, mindkettőnek volt előnye és hátránya is. Gondolom rövidebb távra a pakisztáni nők is inkább a riksát választják, de talán helyesebb úgy összefoglalni a helyzetet, hogy jelenleg nincs megfelelő alternatívája és formája a nők tömegközlekedésének.

Ebben a közbiztonsági helyzetben jelenik meg a rózsaszín riksa Lahore utcáin női utasoknak, női vezetőkkel. Csodálom az alapító hölgy bátorságát, üdvözlöm a kezdeményezést, de féltem a női sofőröket és ezzel együtt az utasaikat is. Állítólag a hölgyutasok el vannak ragadtatva az ötlettől: végre valami, ahol nőként biztonságban érzik magukat (nagyon szépen fedett és zárt a rózsaszín riksa) és egy hozzájuk hasonló (=nő) a sofőr. Egyenlőség, biztonság, fejlődés - milyen sok mindent megtestesít ez a kis jármű!

Remélem, hogy sokan melléjük állnak... a kormány nem támogatja anyagilag a kezdeményezést... 

Jelenleg egy járművük van, de év végéig 25-öt szeretnének.  

Korábban a riksákról/tuk-tukokról már itt írtam.

Kulturális Fesztivál Budapesten

A Közép-Európai Egyetem (CEU) minden év januárjában megrendezi a Nemzetközi Kulturális Fesztivált. Képes beszámoló a Pakisztáni Nagykövetség Facebook oldaláról:

Az életét adta

Míg a krikettbajnokság tart kevés szó esik más fontos eseményekről, főleg az ún. social media oldalain. Állítsunk itt emléket egy fiatal hősnek:

két öngyilkos merénylő robbantotta fel magát Lahore két keresztény templománál, melyekben megközelítőleg 500 fő tartózkodott. A robbanásnak (mai hírek szerint) "csak" 14 áldozata lett, köszönhető ez egy fiatal önkéntesnek, Akash Bashirnak.
A fiú a templom őrzését vállalta a főkapunál, ő akadályozta meg - a saját élete árán - hogy a merénylő bejusson a Szt. János templomba.

Akash Bashir, a little hero who did a great act of bravery..he was volunteering to provide security to the church. He met the suicide bomber at the main gate of the church and stopped him from getting inside the church.. He saved others by giving up his life.

A világ legfiatalabb programozói

Az első rekordtartó Arfa Karim: az 1996-ban született kislány 9 éves korában tette le a Microsoft vizsgát, így ő lett a világ legfiatalabb programozója.  Arfa 6 éves korában ismerkedett meg a számítógéppel, és 3 évvel később már programokat írt a C Sharp nyelvvel. Afra a pakisztáni gyerekek példaképe lett, számos állami díjat kapott, Bill Gates is támogatta és halála után parkot neveztek el róla.

A lány rekordját 2010-ben Babar Iqbal döntötte meg, ő 5 évesen kezdett programozni, s 9 évesen (más források szerint 13) tette le a már említett vizsgát.

Mehroz Yawar 6 és fél éves volt, amikor két Microsoft vizsgát is letett egy nap alatt, viszont 2014 szeptembere óta egy másik (Angliában élő) pakisztáni fiú, Ayan Qureshi vezeti a listát. Ő még csak 5 éves volt, amikor sikerült letennie a vizsgát, sőt, már honlapja is van. 

Picit összezavarodtam ettől a sok rekordtól, mivel még nem leltem összefoglaló táblázatra, úgyhogy ne tessék a fentieket teljesen biztosra venni... Az viszont biztos, hogy a pakisztániak értenek a számítógéphez!

Lahore Irodalmi Fesztivál

ANGOL nyelvű, harmadik IRODALMI FESZTIVÁL Lahoreban INGYENES belépéssel, KÜLFÖLDI vendégekkel és NŐI írók pódiumszereplésével - nem véletlenül foglalta így össze az egyik meghívott vendég a fesztivál lényegét: "MODERN MUSZLIMOK VAGYUNK".

Olyan mai témavezető kérdéseket vetettek fel a fórumokon, mint az Indiával való barátság vagy a városi írólét kihívásai, a dél-ázsiai identitás dilemmái, a feminizmus 50 árnyalata vagy hogy az embernek nincsenek állandó barátai - sem állandó ellenségei. Nagyon izgalmas a lista, tessék itt böngészni: program.

A három napos fesztiválon tavaly 50 ezren vettek részt. Idén is sokakat vonzott az összesen 75 programpont, melyeket esténként a pakisztáni zene (klasszikus, népi, jazz és rock) kísér.

Előítéletek. De vajon visszafelé is működik?

Miért kopaszok?

Forrás

Feltűnt már, hogy az indiai és pakisztáni csecsemők és néhány éves gyerekek mind kopaszok vagy éppen csak serken a hajuk? S olyan egyforma hosszú mindenhol, hogy gyanakodni kezdünk... az összes hajukat leborotválták? Miért?

Úgy tartják, hogy a haj vastagabb szálú és erősebb, egészségesebb, erőtől ragyogóbb lesz, hogyha gyerekkorban az apuka használt borotvájával teljesen leborotválják a baba haját néhányszor. Ez sokszor egy ceremónia keretein belül történik, amit persze a felnőttek élveznek, s mi másról szólna, mint az evésről?!

Masala és tömény cukor

fűszerpiac Karachiban

Csak én érzem úgy, hogy a pakisztáni és a magyar konyha között nagy a hasonlóság? Szeretik a szószokat, a csípős ízeket, salátákat, sok-sok fűszert használnak, a hagyma az alapja mindennek és köretként gyakran kenyeret esznek, mint évtizedekkel ezelőtt a nagyszüleink. Aztán ott a rizses hús, ami szinte biryani, ha a hús egészben (mármint nem kis falatokként) kerülne a rízsbe, a tejföl megfelelője náluk a joghurt, a sokféle felhasználása a csirkének, báránynak, birkának meg a marhának...

Persze, eltérés is akad elegendő, a legfeltűnőbb az, hogy sokkal több fűszert használnak, csípősebbek az ízek és persze nem fogyasztanak disznóhúst. Náluk pirospaprika helyett a masala adja a kötelező alapízt. A fasírtjaikat nem prézliben sütik ki, hanem magukban. A gheetől locsog minden (és az a tapasztalatom, hogy a ghi nem olyan egészséges, mint amilyennek a magyar lapok beállítják). Levest és krumplit szinte nem esznek, az édességeik pedig tömény cukornak tűnnek.

A receptek hamarosan jönnek.