Indiai ízek Pakisztánban

70 éve szakadt darabokra a Szubkontinens, amely következtében (többek között) számtalan muszlim vándorolt be Pakisztánba, illetve hindu és szikh Indiába. A bevándorlók magukkal hozták szülőföldjük ízvilágát és erre építették fel jövőjüket Karachiban. Leszármazottaik ma is sikerrel főzik az indiai fogásokat Pakisztán legnépesebb városában. 

Az utcának fergeteges hangulata van, tolongás a kisütők mellett, s mindent belep az ételek illata. Nincs semmi hátsó konyha, az ember orra előtt sütik meg a csirkét vagy kavargatják a szószokat.

Az ihletadó teljes cikk a CNN oldalán elolvasható. A képek forrása ugyanitt található.

A pakisztáni leprások megmentője megtért teremtőjéhez

  Egy német származású orvos apácát gyászol ma a világ, Ruth Pfau nővér, vagy ahogy a nép nevezi: a pakisztáni Teréz anya ma hajnalban hosszú betegség után elhunyt. A lipcsei születésű szerzetesnő életének utolsó 56 évét a pakisztáni leprásoknak szentelte.

  A leprások segítését Karacsi szegénynegyedeiben kezdte, ahol megalapította a Marie Adelaide Lepraközpontot. Ide, illetve a Lepraklinikába először csak a 24 milliós lakosságú városból, majd később az ország egész területéről, sőt, még Afganisztánból is érkeznek betegek, mivel ingyen, teljes körű szakszerű gondoskodásban részesülhetnek. Pfau doktornő Pakisztán távoli, elhagyatott helyeit is meglátogatta, ahol nem állnak rendelkezésre orvosi felszerelések a lepra kezelésére, illetve adományokat gyűjtve több kórházat is segített. Ennek is köszönhette az ország, hogy az Egészségügyi Világszervezet 1996-ban Pakisztánt azon első ázsiai országok közé sorolta, ahol a leprát „ellenőrzés alatt” tartják. Az apáca azonban nem csak a leprásoknak és családjaiknak segített (50000-re teszik ezek számát), hanem például amikor egy megyét elöntött az árvíz 2010-ben, az elsők között volt, akik segítettek.

  Ruth Pfau nővér a Mária Szíve Leányainak Társaságához (F.C.M.) tartozott, s 1929. szeptember 9-től 2017. augusztus 10-ig élt.

Magyarok Pakisztánban - Mészáros László fotográfus

Mészáros László fotográfus egy három hónapos akcióantropológiai expedíción vett részt Nyugat-Pakisztán északi határán, Chitral város közelében a hegyekben. A cél a Kalash törzs múltjának, történelmének, vallásának, nyelvének, egyszóval kultúrájának feltérképezése volt. A Kalash törzs egy Pakisztán többi részétől évszázadokig elzárt, alig néhány ezer lelket számláló népcsoport önálló identitással. Saját vallásuk, nyelvük, népviseletük, szokásaik, vezetőik vannak. Napjainkban azonban eltűnnek a kalash népszokások, hagyományok, a tradicionális viseletek, új cél és új jövő körvonalazódik. A megjelenő muszlim kultúra és vallás hatására a népcsoport beolvadásának előszele érződik Mészáros László képein is.
Milyen hagyományokat figyelt meg ottléte alatt? Például egy férfi halála esetén a levegőbe lövöldöznek és tiszteletére legalább kétszáz kecskét levágnak. Az egész közösséget meghívják a hatalmas lakomára. Ilyenkor a belsőségeket fogyasztják, mert a füstöléssel tartósítható állati részeket elteszik télre, amikor szinte semmilyen élelemhez nem jutnak.

Van sajtünnep is, amikor a hegyi legelőkön legeltető pásztorok a nyáron elkészített sajtot lehozzák egy szent helyre, ahova nők nem léphetnek be. Itt a családok méretéhez és igényeihez mérten, igazságosan elosztják a sajtot. A falu fő emberének a tisztje a sajt elosztása. A magántulajdon egyébként nem játszik nagy szerepet az életükben.



A fotográfus többi pakisztáni képe itt tekinthető meg 

A szerkesztett szöveg forrása

A '60-as években így repültek

A PIA Pakisztán nemzeti légitársasága. Íme néhány kép a múltjukból:

1960-1966 Híres külföldi tervezők, többek között Feroze Cowasji, Pierre Cardin és Sir Hardy Amies nevéhez fűződik az utaskísérők ruhájának tervezése 

Reklám a '60-as évekből

Pakola

Pakisztán ikonikus (vagy nemzeti?) szénsavas üdítőital-családja a Pakola, azaz Pakisztáni Cola, melynek 1950 augusztusára vezethető vissza a történelme. A "zöld" színű ital (Ice Cream Soda) az eredeti, ezen kívül létezik már málnás, licsis, almás, narancsos és zöld citromos, sőt, gyümölcsleveket és ásványvizet is piacra dobtak.

Nekem nem ízlett az eredeti, de a többit is ki fogom próbálni.

              

Irgalmasnak lenni Pakisztánban

Az állam képtelen volt megfelelő kezelésben részesíteni az édesanyját, ő viszont tízezrekről gondoskodott

Tegnap egy nagy jótevő távozott el a világból, Abdul Sattar Edhi. A Pakisztánban nemzeti hősként tisztelt, sőt, sokszor Teréz apának nevezett férfi 1928-ban brit Indiában született, 1947-ben migrált a családja a létrejövő Pakisztánba, Karachiba, ahol a piacon eladóként dolgozott.

Az utcákon sok beteg, influenzás embert látott feküdni, akiken senki sem segített, így hát padokat szerzett és hozzájuk önkéntes medikustanoncokat, s mivel magának sem volt sok pénze, ezért kéregetni kezdett, hogy tovább segíthessen, az emberek pedig adakoztak. Arról, hogy egy 8x8 méter alapterületű szobával  vagy az utcákon összekéregetett pénzből vett mentőautóvá avanzsált teherkocsival kezdődött a tevékenysége, arról különböző legendák szólnak, bár azt is olvasni, hogy vallási csoportján belüli karitatív tevékenységgel foglalkozott először. 

23000 elhagyott csecsemőt és 50000 árvát mentett meg a feleségével együtt folytatott tevékenysége, létrehoztak rehabilitációs otthonokat a mentálisan sérülteknek és drogfüggőknek, öregotthonokat, nőknek menedéket nyújtó házakat, klinikákat a mentálisan sérülteknek, konyhákat a szegényeknek, kórházakat, mentőszolgálatot, igénybe lehet venni temetési segítségnyújtást, gyermekeket adaptálni, segélyvonalat és állatotthonokat alapítottak - ez csak néhány példa azokra az intézményekre, melyek Pakisztán-szerte 330 helyszínen nyújtanak segítséget, természetesen teljesen ingyen az arra rászorultaknak. Az általuk létrehozott Edhi Alapítvány mára a legnagyobb jótékonysági intézmény az országban.

Edhi életét a szegényeknek, öregeknek és szociálisan rászorulóknak szentelte, olyan módon, hogy szinte egyedül megreformálta Pakisztán egészségügyi rendszerét, sőt, segítséget tudott nyújtani az ország határain túl is (pl. a Katrina hurrikán áldozatainak az USÁban), vagy Kelet-Európában. 

Az volt a kívánsága, hogy hétköznapi ruhájában temessék el az általa létrehozott "Edhi faluban", s ép szerveit is felajánlotta mások javára.

A szerelem gyümölcse

Sok gyümölcs megterem Pakisztánban, de az összes közül talán a legnépszerűbb a mangó. S nem csak ott, de a világon is a legjobbak között ismerik el. 
Az ország hivatalosan az 5. legnagyobb exportáló; Japán, Dél-Korea, USA és Irán előzi meg. Sokan értetlenül állnak azelőtt, hogy miért nem tud ezen a listán az ország előrébb lépni, főleg azután, hogy Ausztrália tiltja az indiai mangó behozatalát. Szakértők szerint ennek többek között a gőzölés (VHT) bevezetésének késlekedése, a szüret utáni károk, a szabványosítás hiánya, növényegészségügyi elvárások, szennyezettség, sőt, még a minőségi csomagolás és tartósítás is az oka lehet. Kár érte, a pakisztáni magnók gazdagok rostokban, kalciumban, vasban, káliumban és kevés proteint tartalmaznak.

A mangót Indiában már 4000 éve termesztik, így nem csoda, hogy kultúrája van Pakisztánban, ahol a szerelem gyümölcsének vagy a gyümölcsök királyának is nevezik. Talán a leghíresebb pakisztáni mangófajta az Anwar Ratol.