2017. augusztus 10., csütörtök

A pakisztáni leprások megmentője megtért teremtőjéhez


  Egy német származású orvos apácát gyászol ma a világ, Ruth Pfau nővér, vagy ahogy a nép nevezi: a pakisztáni Teréz anya ma hajnalban hosszú betegség után elhunyt. A lipcsei születésű szerzetesnő életének utolsó 56 évét a pakisztáni leprásoknak szentelte.
  A leprások segítését Karacsi szegénynegyedeiben kezdte, ahol megalapította a Marie Adelaide Lepraközpontot. Ide, illetve a Lepraklinikába először csak a 24 milliós lakosságú városból, majd később az ország egész területéről, sőt, még Afganisztánból is érkeznek betegek, mivel ingyen, teljes körű szakszerű gondoskodásban részesülhetnek. Pfau doktornő Pakisztán távoli, elhagyatott helyeit is meglátogatta, ahol nem állnak rendelkezésre orvosi felszerelések a lepra kezelésére, illetve adományokat gyűjtve több kórházat is segített. Ennek is köszönhette az ország, hogy az Egészségügyi Világszervezet 1996-ban Pakisztánt azon első ázsiai országok közé sorolta, ahol a leprát „ellenőrzés alatt” tartják. Az apáca azonban nem csak a leprásoknak és családjaiknak segített (50000-re teszik ezek számát), hanem például amikor egy megyét elöntött az árvíz 2010-ben, az elsők között volt, akik segítettek.

  Ruth Pfau nővér a Mária Szíve Leányainak Társaságához (F.C.M.) tartozott, s 1929. szeptember 9-től 2017. augusztus 10-ig élt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése