2014. augusztus 23., szombat

Milyenek a pakisztániak?

  Pakisztánival, s így egyben az ország képviselőjével személyesen először úgy két éve találkoztam. Soha ne tévedjek nagyobbat, mint akkor, amikor azt hittem, hogy az az ember egy személyben megtestesít minden pakisztánit, vagy hogy képet adhat egy akkora és oly sokszínű országról.

Pakisztániak
  A valóságban hatalmas különbségek vannak mind a lakosság kinézetében, mind iskolázottságában, nyitottságában, beszélt nyelvében, szokásaiban, pénzügyi helyzetében stb. Könnyen találni megnyerő, magas, a tengerentúlon tanult nőket és fiatalembereket, csakúgy, mint alacsonyat, köpcöset, együgyűt, kék szeműt vagy barnát, az országért meghalni készet és olyat, aki szégyelli az útlevelét.

Kevés közös tulajdonságot találok bennük még ma is, bár egy dologban biztos vagyok: mindannyiuk számára az első a családjuk és hogy jobbak szeretnének lenni a többieknél, ki szeretnének tűnni a tömegből (mondjuk ez létszükséglet a 187 milliós lakosságú országban).


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése