2015. szeptember 23., szerda

A tiszták országa

P-A-K-I-SZ-T-Á-N betűszó, majd országnév megalkotója Londonban találta ki az akkoriban brit gyarmatterület nevét, még azelőtt, hogy azt megalapították volna. Az elnevezés az ország tartományainak kezdőbetűiből áll össze:

P-Pundzsáb (Punjab)
A-Afghania (az afgánok által lakott észak-nyugati provincia)
K-Kasmír (Kashmir)
I
S-Szind (Sindh)
TÁN-Beludzsisztán  (Baluchistan)

Az I eredetéről többféleképpen írnak, valószínűleg a kiejtést megkönnyebbítendő került bele, Afganisztán i-jéhez hasonlóan. Mások az iszlám vagy az Indus, Iszlámábád, esetleg még Irán kezdőbetűjét látják benne.  Ugyanakkor az ország neve nem csak akroníma, hanem összetett szóként is megállja a helyét:

PAK-tiszta (értsd: bűntelen)
SZTÁN-indoeurópai nyelveken, így hindiül és perzsául is "ország"-ot jelent, jobban mondva valakiknek az országát

Choudhary Rahmat Ali Cambridgeben volt diák 1933-ban, amikor megírta Most vagy Soha című pamfletjét, ebben szerepelt a Pakisztán betűszó. 1947-ben adományoztak a britek függetlenséget az új államnak, melyet ekkortól jegyeznek Pakisztánként a térképeken. A névadó viszont már 1948-ban ki lett utasítva az országból és végül Cambridgeben halt meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése